Labrador kennel, alom, kiskutya, kölyök. Labradorjainkat férjem, Juhász József segítségével tenyésztjük, vakvezetőnek, az általunk alapított "Blindenhund Bt" keretein belül. Az almokat felneveljük, közülük választjuk ki a vakvezető kutyának alkalmasakat. Néha nem minden kölyöknek tudunk felnevelőgazdát biztosítani, ilyenkor ők eladásra kerülnek.

Üdvözöljük a Light of Eyes honlapján!

Kutyánk mindig is volt, van és lesz. Ez egy életforma, nem kétséges, akik hasonló cipőben járnak, azok tudják, miről beszélek, akik meg még nem ...nos, ők majd megtapasztalják.

Tatárszentgyörgyre 25 éve költöztünk és persze, hogy a kutyák végett. Imádunk itt lakni, bár a négyfős családunk már kettőre csappant: férjemmel együtt kutyázunk, gyerekeink már elköltöztek.

Juhászné Mályi Edit és Juhász József

Juhászné Mályi Edit és Juhász József

Gyermekkoromat nagymamám német juhásza aranyozta be, majd 14 évesen megkaptam az első kutyámat: egy magyar vizslát. Természetesen egyből a közeli kutyaiskolán kötöttünk ki. Sikerrel vizsgáztunk, ez aztán annyira megtetszett, hogy a szomszédok összes kutyáját elrángattam a sulira. Hamarosan mind engedelmes vizsgát tett.

Családunk (lányunkkal és fiunkkal) a volt NDK-ban élt 8 évet, ahol az én törpe-schnauzerem volt az első BH. vizsgás a fajtájában.

Hazaköltözésünk után egy-két kanyar után az MVGYOSZ Vakvezetőkutya Iskoláján kötöttem ki, ahol kiképzői státuszt kaptam, itt kezdődött a mai napig tartó szerelem a labradorokkal és a szakmával. 

Időközben sokat tanultam, Németországban a vakvezetést, Magyarországon a küllemtenba is belekóstoltam, az MKSZ küllembírója voltam évekig, Czeglédi Attila tanfolyamát is elvégeztem, ezután habilitációs kutyakiképzői vizsgát tettem, majd erre épülve a napokban készülök a vakvezető kutyakiképző tanfolyam vizsgáira.

Labradorjainkat férjem, Juhász József segítségével tenyésztjük, elsősorban saját célra, vakvezetőnek, az általunk alapított "Blindenhund Bt" keretein belül. Az almokat felneveljük, közülük választjuk ki a vakvezető kutyának alkalmasakat.

Néha nem minden kölyöknek tudunk nevelőgazdát biztosítani, ilyenkor ők eladásra kerülnek. Saját érdekünk, hogy kennelünkben kizárólag egészséges, minden örökletes betegségre szűrt és mentes szülők/nagyszülők leszármazottai szülessenek; különösen fontos, hogy nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott vérmérsékletük legyen - túlzott vadászszenvedély nélkül. Vadászok kérjük, ne nálunk keressenek kölyköt!

Labradorjaink külleme sem másodlagos...erről meggyőződhetnek a képeken, és a kiállítási eredmények is magukért beszélnek.

Ha netán tőlünk vásárolt kölyköt, vagy egyszerűen csak megtetszett a környezet, szívesen látjuk panziónkban, ahol a hatalmas füves/homokos területen kívül még egy 5X5 méteres kutyamedence is a kedvenceink rendelkezésére áll.

Kenneleink mindegyike messzemenőkig megfelel az EU követelményeknek, nyáron árnyékos, hűs, télen infrafűtés van az épületen belüli kutyaházban, de korlátozott számban lakásban is vállalunk elhelyezést. Ha kívánja, engedelmes szintre kiképzést is vállalunk, az őrző-védő foglalkozás viszont nem a mi profilunk.

A honlapunkat fiúnk készíti, akinek szintén 2 kutyája van, lányunk Berlinben él családjával, ahol német látássérülteket szoktat össze leendő kutyájukkal.

Boldog emberek vagyunk, akiknek az a foglalkozásuk, ami a hobbijuk.